Balaton - Dél címoldal
2014-03-03

Takarékos szex jövet, menet: válságban az örömlány is

 Drasztikusan visszaesett a jövedelmük, átlagosan napi három-négy kuncsaft helyett már csak hetente esik be ennyi, s már negyedórás „S.O.S.-meneteket” is kínálni kényszerülnek – Földi Ágnes, a Szexmunkások Érdekvédelmi Szervezetének elnöke szerint a gazdasági válság az örömlányokat is elérte.

Földi úgy véli, a fizetőképes középréteg jövedelmének a csökkenése áll a visszaesés hátterében, továbbá kifogásolja, hogy az önkormányzatok továbbra sem hajlandók kijelölni türelmi zónákat, így aztán „egyes városokban a rendőrség sportot űz a prostitúcióból élők megbírságolásából”.

Legutóbb, 2012-ben Pintér Sándor belügyminiszter hívta föl rá a figyelmet, hogy egy 1998-as törvény értelmében az önkormányzatoknak ki kellett volna jelölniük azokat a területeket, ahol prostitúciót lehet folytatni. Balázs Árpád siófoki polgármester szerint a türelmi zóna kijelölése nem kötelező, csak lehetőség, mellyel Siófokon sem kívántak élni. – Bárhol is tennénk ezt meg, azonnal lakossági tiltakozás követné és joggal – így a városvezető. – Nincs a városnak olyan területe, amit ilyen célra lehetne „feláldozni”, nem tudom ezt elképzelni sehol. Egy önkormányzat ilyesmit nem vállalhat fel, nem véletlen, hogy sehol sincs kijelölt türelmi zóna az országban. Egy ilyen zónában hogyan lehetne a közrendet fenntartani? Hiszen a prostitúciót más egyéb járulékos bűncselekmények is követik. 

Amikor az előző siófoki rendőrkapitány, Lengyel Róbert átvette hivatalát, első teendői között hirdetett harcot az utcai prostitúció ellen. – Jól emlékszem, amikor közvetlenül a hivatalba lépésem előtt Paks felől az enyingi úton jöttem Siófokra, a város határában vagy húsz örömlány álldogált az út mentén – eleveníti föl most a korábbi rendőri vezető. – S ez nem is a nyári szezonra esett. Akkor és ott elhatároztam, ennek véget fogok vetni, mert igen rossz fényt vet egy idegenforgalomból élő, turistákat váró településre. Amikor már kapitányként az első parancsnoki értekezleten ezt elmondtam, azt a választ kaptam egy vezetőtől: nem tudunk velük mit kezdeni. Szerintem meg igen – feleltem. Bár a jogi lehetőségek akkor valóban korlátozottak voltak, de elkezdtük őket folyamatosan „zaklatni”: előállítás, feljelentés, bírság. Általában persze akadt, aki fizetett helyettük, s a négy órányi előállítás után amúgy is el kellett engednünk őket. Óriási jelentőségű változást hozott, amikor már szabálysértési őrizetbe lehetett venni őket és a rendőrség hatásköre lett ennek az eldöntése. Ekkor hirdettem meg a zéró toleranciát, sorban vettük őrizetbe a pillangókat (akadt, amelyik kétszáz napot is ült), s amennyire csak lehetett, sikerült visszaszorítani az útszéli prostitúciót. 

A távozásakor a rendőrségtől is leszerelt exkapitány úgy véli, a jelenség ugyan egy társadalmi problémára világít rá, de ettől még a rendőrség feladata keretek közé szorítani, amennyire csak lehet. – Tény, hogy nem lehet olyan csúnya és ápolatlan örömlány, aki „el ne kelne”, márpedig ha így van, akkor igény is van az ilyesmire – így Lengyel. – Ha tehát meg nem is szüntethető, de ha van elég rendőr és pénz, s ha szándék is, akkor fel lehet lépni ellene, mert nem az utcára, közterületre való. Persze rendőr mindig kevés van, de amondó vagyok, mindig kell hogy jusson a prostik zaklatására, különösen Siófokon, ha máshogyan nem, akkor akár azon az áron is, hogy kevesebb rendőr jut a traffipaxok mögé... 

Az is tény, hogy az útszéli prostitúció csak a „kirakat”, a nagy pénz a szervezett bűnözéssel összefüggő, vendéglátó egységekben, egyes éjszakai bárokban zajló prostitúcióban van, ahol az örömlányokat valamilyen fedő foglalkozással alkalmazzák. Sokan pedig ma már az interneten hirdetik magukat. Ezek kevésbé kockázatosak, hiszen nehéz a lebuktatás, a tetten érés, mert mindkét félnek az az érdeke, hogy hallgasson... 

Uniós ajánlás: a kuncsaftokat büntessék 

Ne a prostituáltak, hanem vendégeik megbüntetésével szorítsák vissza a prostitúciót, ezt javasolta a tagállamoknak a múlt héten az Európa Parlament. A képviselők hangsúlyozták, hogy a prostitúció sérti az emberi méltóságot és az emberi jogokat, függetlenül attól, hogy önként vagy erőszak hatására végzik. Felszólították a tagállamokat, hogy találjanak menekülési útvonalat és alternatív megélhetési lehetőséget a prostitúcióval felhagyni kívánó nők számára. „A nők testét árucikként kezelő férfiakat kell megbüntetni, nem pedig azokat, akik kényszerből vannak a szexiparban” – mondta a témáért felelős brit szocialista képviselő, Mary Honeyball. A 21 évnél fiatalabb prostituáltaktól vett szexuális szolgáltatást minden EU-tagállamban bűncselekménynek kellene tekinteni – áll a javaslatban. 

Siófok: tizenkét intézkedés 2013-ban 

A korábbi évek intézkedései komoly sikerek alapjai voltak a Siófoki Rendőrkapitányság területén, a közterületi prostitúciót szinte teljesen sikerült felszámolni – tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata. A főútvonalak mentén fokozott ellenőrzéssel sikerült ezt elérni, a napi közterületi szolgálatoknak is kiemelt feladata volt a prostitúció és az ahhoz kapcsolódó jogsértések visszaszorítása. Tavaly 12 személlyel szemben intézkedtek a kapitányság területén tiltott kéjelgés – 2013. július 1-je óta tiltott prostitúció – miatt, ebből 11 esetben éltek szabálysértési feljelentéssel, két fő őrizetbe vételére került sor gyorsított szabálysértési eljárás kezdeményezésével, egy esetben helyszíni bírságot szabtak ki. Szexuális szolgáltatásra való felhívás tilalma miatt három esetben kezdeményeztek szabálysértési eljárást a rendőrök.


forrás : ( Sonline )

2024. április 18. Andrea, Ilma
Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          
Webdesign
ÁSZF | Impresszum