Balaton - Dél címoldal
2014-03-13

A Sió már hajózható, de ki kell pucolni

A Sió-csatorna szerdától ugyan hajózásra alkalmassá vált a Nemzeti Közlekedési Hatóság hajósoknak szóló közleménye szerint, de várhatóan csak pár nap múlva zsilipelik át a Duna felé készülő hajókat a Balatonról. Ennek oka, hogy a csatorna medrét meg kell tisztítani az emelkedő vízszint miatt a partról bedőlő növényzettől. 

A Sió-zsilipet a Balaton magas vízállása miatt február utolsó napja óta fokozatosan nyitották, illetve nyitva tartják. A bőséges csapadéknak és tartósabb apasztásnak köszönhetően így három év után újra hajózhatóvá vált a Balatont a Dunával összekötő csatorna. Szerdára a Sió-csatornában elérte a vízszint a hajózást lehetővé tevő, a siófoki gát alatti vízmércén mért 175 centimétert. És nem, az apasztással két hét alatt sem csökkent érdemben a Balaton vízszintje, az átlag 129 centi, Siófoknál pedig 130 centit jelez a mérő. 

Három hajó szeretne élni a lehetőséggel, hogy vízen távozzon a Balatonról, illetve jusson el oda, azonban szerdán még egyiküket sem zsilipelték át Siófokon. Eddig csupán a meder tisztítását végző vízügyesek hajója kelt át a zsilipen. A fokozatosan eresztett víz hatására ugyanis bedőlt néhány fa a mederbe a Sió nedvesedő partjáról, ezeket el kell távolítani az útból, ami 4-5 napot is igénybe vehet. A csatorna ezt követően válik ténylegesen hajózhatóvá.

Az áthajózás a Balaton felől egyelőre csak a keselyűsi torkolatig, vagyis a Sió dunai torkolatáig terjed az ottani árvízkapu felújítási munkálatai miatt, ami várhatóan május 15-ig tart. Az odáig lejutó hajóknak tehát a torkolat előtt vesztegelniük kell majd, és csak a munkálatok befejeztével zsilipelik át őket a Dunába. 

A Sión a tóparti önkormányzatok tulajdonában lévő Balatoni Hajózási Zrt. három hajója akar átkelni, kettő a Duna felé, egy pedig a Balaton irányába. Az utóbbira valószínűleg már nem nyílik lehetőség a Sió-zsilip időszakos nyitva tartása, valamint az árvízkapunál zajló munkák miatt. 

A három közül a legnagyobb feladat egy régi motoros hajó, a hajdani Beloiannisz leengedése lesz a Sión. Ez a hajó fél évszázadig emblematikus jelensége volt a Balatonnak, tíz éve kivonták a forgalomból. Egy ideig teljes, majd részleges műemléki védettséget élvezett, szó volt arról is, hogy bemutatóhellyé alakítják, de annyira korrodálódtak a lemezei, hogy jelentős felújításra szorul. Egy fővárosi cég vásárolta meg, és vállalta a felújítását, most oda kellene eljuttatni az öreg motorost.


forrás : ( I LOVE BALATON )

2024. április 19. Emma
Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          
Webdesign
ÁSZF | Impresszum