Balaton - Dél címoldal
2012-12-04

Számla utólag: az E.ON szerint nem érte kár a fogyasztót

Jogos-e az utólagos követelés az elszámolás után, mi alapján tudja ellenőrizni a fogyasztó, hogy a szolgáltató követelése jogos-e és téves számolás történt-e fogyasztó javára is, vagy csak a kárára? – tették fel a kérdést az olvasók.

„A számlázási rendszerünket érintő módosítás miatt 2012 februárjától kezdődően a számlákon feltüntetett egyik tétel, a pénzeszközök – tehát azon, törvényben előírt díjak összege, amelyeket a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. részére kell továbbítanunk – részszámlákban elszámolt nettó értéke tévesen került kimutatásra az elszámoló számlákon – áll az E.ON Hungária Zrt. válaszában. – Ezzel sajnálatos módon tévesen, ügyfelenként átlagosan mintegy 1000 forintot nem számláztunk ki az elszámoló-, illetve végszámlában. Annak érdekében, hogy a törvényben előírt módon a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. részére ezen díjakat továbbítani tudjuk, számlakorrekciót végeztünk, az érintett díj kiszámítását javítottuk és a helyesbítő számlát érintett ügyfeleinknek – egy a körülményeket ismertető levél kíséretében – megküldtük. A hiba ügyfeleinket nem károsította, a helyesbítő számlákon feltüntetett korrekciós tételt a jogszabály által előírt módon, az elszámoláskor rögzített mennyiség alapján kalkuláltuk. Ügyfeleinktől e levélben, illetve ezúton is elnézést kérünk, amiért ezt a törvényben előírt összeget utólagos számlakorrekció keretében tüntettük fel számláikon.”
2025. május 12. Pongrác
Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  
Webdesign
ÁSZF | Impresszum