Balaton - Dél címoldal
2012-12-12

Igent mondott a parlament Balatonvilágos megyeváltására

Fekete Barnabás balatonvilágosi polgármester azt mondta lapunknak: bár a csatlakozásra végérvényesen csak a választások évében, 2014-ben kerülhet pont, reméli, hogy már a jövő évben megköthetik az együttműködési megállapodást Siófokkal például az oktatás és az egészségügyi ellátás témakörében.

Szabó Erika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára arra emlékeztetett az Országgyűlésben: Világos nem először kezdeményezi a megyeváltást, hiszen ez már 2007-ben is felmerült. A megyeváltásról tartott idén januári helyi népszavazáson ugyan nem érte el az érvényességi küszöböt a szavazók száma, de túlnyomó többségük a kezdeményezés támogatása mellett foglalt állást. Az államtitkár elmondta: az önkormányzati rendszer kialakítása óta összesen hét alkalommal, tizennégy települést érintően döntöttek a megyehatárok megváltoztatásáról. Legutóbb, 2001-ben öt Veszprém megyei település került át Győr-Moson-Sopron megyébe. 

 Szabó Erika azzal érvelt: Balatonvilágostól az egyes közszolgáltatásokat nyújtó Balatonfüred 41 kilométerre van, ahova nem biztosított az átszállás nélküli, gyors kapcsolat tömegközlekedési eszközökkel. Ezzel szemben Siófok csupán 16 kilométerre fekszik, ami – a jobb tömegközlekedési elérhetőség révén is – könnyebben elérhetővé teszi a szolgáltatásokat. Bóka István (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője a határozatot támogató felszólalásában megjegyezte: alaposan meg kell vizsgálni azokat a szempontokat, amelyek indokolttá teszik a megyeváltást, hiszen nem szabad, hogy precedenst teremtsen az eset. Göndör István (MSZP) arra tett javaslatot: olyan szabályozás szülessen, amely könnyebbé teszi a települési vezetők számára az ilyen határozatok kezdeményezését.
2025. április 21. Konrád
Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30        
Webdesign
ÁSZF | Impresszum