Balaton - Dél címoldal
2012-12-14

Közgyűlés: ötösből hatosba vált, de hétsebességes Kaposvár

Elsőként tárgyalta Kaposvár képviselő-testülete csütörtöki ülésén az eddig önkormányzati fenntartású köznevelési intézmények állami fenntartásba adásáról szóló előterjesztését. A közgyűlés talán legnagyobb érdeklődéssel kísért napirendi pontjának tárgyalásakor Lamperth Mónika (MSZP) határozottan elfogadhatatlannak minősítette a közoktatás államosításának körülményeit, s közben azt firtatta: vajon jár-e januártól a négyezer forintos étkezési hozzájárulás azoknak a pedagógusoknak, akiket átvesz az állam? Szita Károly polgármester annyit mondott: határozottan azt a választ kaptuk, hogy változatlan bérrel veszik át az oktatásban dolgozókat. Lamperth Mónika számára aztán ebből az következett, a Klebelsberg központ vállalja, hogy a kaposvári pedagógusok a jövőben is megkapják a négyezer forintos hozzájárulást. 

Miközben Csató László (Fidesz) határozottan visszautasította, hogy államosítanák a közoktatást, az szerinte egészen mást jelent, Lamperth Mónika arról is érdeklődött, mit jelent az előterjesztésben: 153 technikai dolgozót vesz át a gondnokság változó munkakörrel és munkahellyel? Szita Károly szerint a technikai dolgozók ott dolgoznak majd, ahol szükség lesz rájuk, nem telephelyhez kötött a munkájuk. – Elképzelhető, hogy egy nap alatt egy karbantartónak három iskolaépületben is lesz dolga – mondta. – Mindenképpen azzal a szándékkal állunk neki a költségvetés elkészítésének, hogy az önként vállalt feladatok megmaradhassanak, bízom benne, hogy valamennyi megjelenik a 2013-as költségvetésben. Így már Felder Frigyes (LMP) kérdésére reagált a polgármester, melyben az önkormányzat önként vállalt feladatainak átadás utáni sorsáról érdeklődött a képviselő. Pintér Attila (MSZP) arra hívta föl a figyelmet, hogy az állam nem csak feladatokat vesz át az önkormányzattól, de az ehhez szükséges forrásokat is neki kell biztosítania. 

– Ám arányaiban kevesebb forrás marad majd a működtetésre, mint amennyit egyébként tudunk biztosítani arra az önkormányzatnál – emelte ki. – Kérdés, hogy egy forrásszűkülő helyzetben hogyan lehet biztosítani az oktatás megfelelő színvonalát Kaposváron? – A jövőben is biztosítani fogjuk mindazon technikai feltételeket, amelyek a színvonalas oktatáshoz szükségesek, továbbra is felelősséget vállalunk diákjainkért, pedagógusainkért – hangsúlyozta Szita Károly. 

Ugyancsak csütörtökön döntött Kaposvár képviselő-testülete arról, hogy a Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága és a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár fenntartását átveszi a város. A napirend kapcsán Lamperth Mónika értetlenségét fejezte ki, hogy egy évvel egy fenntartóváltás után ismét az következik ezen intézmények életében, s aggodalmának adott hangot például a Zichy Múzeum sorsával kapcsolatban. Heintz Tamás (Fidesz) kulturális riadalomkeltést emlegetett, majd Szita Károly zárta rövidre a kérdést: azt hittem, felkészülten jönnek a közgyűlésre képviselőtársaim. – A Zichy Múzeumot az állam működteti nem a település, ahogy Szennát is – hangoztatta a polgármester. – S ne keverjék össze ezt a házat a Parlamenttel, mert akkor meg fogom vonni Önöktől a szót. Itt a város ügyeivel foglalkozunk, ez a dolgunk. 

Csütörtökön tárta a képviselő-testület elé Kaposvár jövő évi költségvetési koncepcióját is Szita Károly polgármester. A koncepció szerint az önkormányzat működési bevételei a feladatváltozások hatására jövőre a 2012. évi módosított előirányzathoz viszonyítva mintegy 44 százalékkal, 6,4 milliárd forinttal csökkennek. A kiadások ugyanakkor az ez évi 19,6 milliárd forintról 12-13 milliárd közötti összegre csökkennek. A kiesés döntően a működési kiadásoknál jelentkezik. Szita Károly szerint jövőre az önkormányzatok két évtizedes történetében új korszak nyílik, ennek jellemzője, hogy a pénz oda kerül, ahol a feladat van – mondta. 

A koncepció kapcsán Lamperth Mónika és Csató László is arról érdeklődött, mit jelent a kaposváriaknak a gáz-, a távhődíjcsökkenés? – Januártól már nem mi állapítjuk meg a távhődíjat – reagált a polgármester –, a hődíj a gázártól függ. Remélem, ezt az árképzést fogják alkalmazni. 

Csató László jó kiindulási alapnak, Pintér Attila a korábbiaknál őszintébbnek minősítette a koncepciót, Lamperth Mónika pedig üdvözölte, hogy mentes a nagyívű szlogenektől. Erre Szita Károly csak annyit mondott zárszavában: Kaposvár sebességet vált, ötösből hatosba kapcsol, de az autó hétsebességes!
2025. július 20. Illés
Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      
Webdesign
ÁSZF | Impresszum