Balaton - Dél címoldal
2013-01-04

Az ügyfelek türelmét kérik a járási hivatalokban

Az év első munkanapján zökkenőmentesen megkezdte működését a nyolc megyei járási hivatal. A hivatalok a Somogy Megyei Kormányhivatal kirendeltségei, melyek törzshivatalból és szakigazgatási szervekből állnak. Járási szintű szakigazgatási szervek lettek a földhivatalok, a munkaügyi kirendeltségek, népegészségügyi intézetek, a gyámhivatalok, az állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrzési valamint az építésügyi hivatalok. A járási kormányhivatalokban dolgozó – részben a települési önkormányzatoktól és a kormányhivatal szakigazgatási szerveitől átkerült – munkatársak legtöbb esetben az eddig megszokott helyszíneken várják ezen túl is az ügyfeleket. 

Juhász Tibor kormánymegbízott és Neszményi Zsolt főigazgató szerdán személyesen látogatta meg mind a nyolc járási hivatalt, ahol megismerkedtek az ott dolgozó kormánytisztviselővé vált kollégákkal valamint a járási hivatalvezetőkkel és a járásközpontok polgármestereivel tekintették át az előttük álló feladatokat.

A területi közigazgatás átfogó átalakítása több éves folyamat, a cél az egyablakos ügyintézés, mely az ez év végén elinduló vidéki kormányablakokban valósul majd meg. A járási kormányhivatalok a berendezkedés átmeneti idejére – az elkövetkezendő napokban esetlegesen felmerülő kellemetlenségek miatt – az ügyfelek türelmét kérik.
2025. május 12. Pongrác
Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  
Webdesign
ÁSZF | Impresszum